Czeizel

9 Hónap témái

A 9 Hónap adásaiban Czeizel professzor ismerteti a terhességgel kapcsolatos legfontosabb tudományos ismereteket, melyek a gyakorlati életben is használhatóak. Előadásaiból megtudhatjuk, hogy manapság miért vállalunk kevesebb gyereket, hogy hogyan választható meg a gyermek neme a fogantatás előtt, valamint, hogy történt a férfiak férfiasságával, de kiderül például az is, hogy miképp javítható a férfiak nemző képessége..

A koraszülés megelőzhető

Évente hozzávetőlegesen 15 millió koraszülött jön a világra, közülük több, mint egymillióan meghalnak. Most 114 ország részvételével indul kampány a koraszülés megelőzéséért.

Megnézem

A tudomány adta lehetőségekről

Czeizel doktor a tudomány adta lehetőségek és tudás átadásáról beszél, valamint arról,hogy ezeket az egészséges kisbabákhoz vezető módot a médián keresztül lehetne az emberekhez eljuttatni.

Megnézem

Czeizel professzor a fogantatásra velő felkészülésről

A professzor javaslatai, a három hónapos fogamzásra való felkészülésre, miszerint a gyermekvállalóknak milyen típusú vizsgálatokat kell elvégezniük, illetve mikre kell nagyon odafigyelniük.

Megnézem

A fogyatékosság előnyei a művészetben

Czeizel doktor Román György és Tihanyi Lajos művészek példáján keresztül beszél a fogyatékosság hasznairól.

Megnézem

A hallásfogyatékosságról

A gyermekkori siketség kóreredetéról és kórkezdetéról, valamint a siketség esetleges öröklődéséről Czeizel doktor beszél.

Megnézem

A dajkaterhességről

Czeizel professzor a dajkaterhességről mesél.

Megnézem

Az ondóvizsgálatról

Ez alkalommal Czeizel professzor egy pár esetén keresztül mesél a kromoszómavizsgálatról.

Megnézem

Az orvosi Nobel-díjak és az őssejtek kapcsolatáról

Az orvosi Nobel-díjak kísérleteiről és az őssejt témájából kiindulva azok kapcsolatáról Czeizel doktor a kutatások eredményességéről beszél

Megnézem

A postától a Harvardig

Békésy György 1961-ben kapott Nobel-díjat a belső fül működésével kapcsolatos fölfedezéseiért. A magyar tudóst telefonszerelés közben kezdte érdekelni az emberi hallás mechanizmusa, a cél érdekében villamoson, szatyorban vitte haza az elkunyerált koponyákat. Czeizel professzor egy Nobel-díjas különös történetéről.

Megnézem

Szívbajok ellen nem elég a tangó

A világon először Magyarországon mutatták ki, hogy a magzati szívrendellenességek 40 százaléka magzatvédő vitaminokkal megelőzhető. S annak ellenére, hogy itthon minden századik kisbaba a szívet érintő fejlődési rendellenességgel születik, a várandósoknak csak 10 százaléka igyekszik megelőzni a bajt.

Megnézem

Kékvérűek

A fejlődési rendellenességek kialakulását sokáig babonás hit övezte, a nyúlszájú gyermekek édesanyjáról azt gondolták például, hogy várandóssága ideje alatt nyulat látott. Czeizel professzor elárulja, mivel magyarázták, ha a kisbaba szívelégtelenséggel született.

Megnézem

Vége a komédiának?

Ádám az Ember Tragédiájában megismerheti az emberiség kiábrándító jövőjét és a tudásért végül majdnem az életével fizet. Korunkban a géntérkép megfejtésével kis túlzással már tudjuk, mi vár ránk 10-20 év múlva. Érdemes megismerni a jövőt? Czeizel professzor erre a kérdésre keresi a választ.

Megnézem

Tényleg meg akarjuk ismerni Önmagunkat?

A géntérkép által valóban megtehetjük, hiszen már a fogantatáskor meg lehet mondani, hogy milyen betegségekkel kell majd szembenéznünk életünk során, de akár azt is, hogy hajlamosak leszünk-e például a kopaszodásra. Az orvostársadalom megosztott az ügyben, hiszen az is előfordult már, hogy valaki azért lett öngyilkos, mert belenézett a géntérképébe…

Megnézem

Az idősebb apák gyermekeiről

Czeizel doktor ez alkalommal Picasso példáján keresztül beszél az idősebb apák gyermekeiről.

Megnézem

A férfiak ideális apai életkoráról

A magyar példa azt mutatja, a párválasztáskor átlagosan négy évvel idősebbek a férfiak, így a szülés kitolódásának vizsgálatával érdekes eredményekre juthatunk.

Megnézem

Milyen is az igazi szuperférfi?

Egyes kutatók szerint magas és csíkos ruhát visel, de az biztos hogy dupla ypszilon kromoszómás. Azt ugyan már bebizonyították, hogy a genetikai eltérés egyáltalán nem határozza meg előre a bűnözői létet, a kérdés mégis sokszor az, hogy mit tegyen egy kismama, ha megtudja: egy leendő szuperférfit hord a szíve alatt.

Megnézem

A jövő megérkezett a magzati diagnosztikába

Már Magyarországon is elérhető az a genetikai vizsgálat, amely egy anyai vérvétellel, mutatja ki a Down-kór jelenlétét a várandósságban. Czeizel professzor abban bízik, hogy a tudósok, a nem is annyira távoli jövőben nem csak felismerik, de meg is akadályozzák a Down-kór kialakulását.

Megnézem

Tudni, vagy nem tudni?

Vajon megszületett volna-e Wigner Jenő, Nobel-díjas fizikus, vagy Ronald Reagan, volt amerikai elnök, ha szülei előre tudják, hogy Alzheimer-kórban fog szenvedni? Czeizel Endre a tudomány felelősségéről és nehéz emberi döntésekről.

Megnézem

A magzatvédő vitaminokról és a táplálkozásról

Czeizel doktor ismételten a magzatvédő vitaminokról beszél. A fejlődési rendellenességek kialakulásában régen a táplálkozás is közrejátszott, ennek napjainkra kivetített hatásairól is többet tudhatunk meg.

Megnézem

A nyitott gerinc fejlődési rendellenessége megelőzhető

Czeizel doktor ez alkalommal a nyitott gerincről, latin nevén a spina bifidáról tart előadást. Egy olyan tolószékbe kényszerült, nyitott gerinccel született mexikói művészlányt mutat be, akinek életén annak idején még nem lehetett volna segíteni.

Megnézem

Kinek az élete?

Magyarországon a jogszabályok lehetővé teszik, hogy a ma már könnyen korrigálható születési rendelleneséggel terhelt várandósságot is megszakítsák, ha a szülők úgy kívánják. Czeizel professzor dilemmái.

Megnézem

Köztársasági elnök kis testi hibával

Czeizel doktor ezúttal Magyarország első köztársasági elnöke, Károlyi Mihály születési rendellenességéről "mesél".

Megnézem

A várandósság alatti gyógyszerekről

A várandósság alatt szedhető gyógyszerekről Czeizel doktor beszél tapasztalatai alapján.

Megnézem

A paraolimpiáról

Czeizel doktor ez alkalommal a paraolimpiáról és a sérült emberekről beszél, az angol mintát alapul véve.

Megnézem

Egy aláírás hiányzott a babához

Czeizel professzor szomorú története egy boldog házasságról, ahol sajnos hamar közbeszólt a halál. A fiú elment, de a lány így is gyermeket akart volna tőle. S bár az ondó a spermabankban volt, hiányzott a beleegyező nyilatkozat.

Megnézem

Pilinszky nemi identitásáról

Czeizel professzor a tragikus sorsú Pilinszky Jánosról mesél, aki két házasságában is boldogtalan maradt. A katolikus költő nem vállalta másságát, de ezzel örökös magányra ítélte önmagát. De nem csak Pilinszky menekült a valóság elől. Egy kutatás szerint a várandósok 90 %-a elvetetné babáját, ha tudná, hogy az meleg lesz.

Megnézem

A fogyatékosság megelőzéséről és kezeléséről

A modern orvoslás vezéreszméjéről, a fogyatékosság megelőzésről és a már bekövetkezett fogyatékosság kezeléséről Czeizel doktor beszél.

Megnézem

A „háromszülős gyermekek”

Zajlik a genetikai forradalom. Az utóbbi évek kutatásainak köszönhetően ma már megelőzhetőek a „mitokondriális betegségek”, a beavatkozással azonban együtt jár, hogy a gyermeknek három genetikai szülője lesz.

Megnézem

Gyógyító őssejtek

A legtöbben azért őrzik meg újszülöttük őssejtjeit, hogy sohase kelljen felhasználni. Czeizel professzor most azokról beszél, akik azért vállalnak még egy babát, hogy annak az őssejtjeivel menthessék meg beteg gyermeküket.

Megnézem

Veszedelmes viszonyok

Czeizel professzor egy tanulságos történetet mesél Babits Mihály és Török Sophie gyermekéről, aki másoktól tudta meg, hogy nem ők a vérszerinti szülei. A következmény: harag, gyűlölet, magány.

Megnézem

Az egészségesen születés joga

A korábbi századokban gyermekáldásnak tekintették a családokban született sok gyermeket. Sajnos napjainkra a gyermekszám drasztikusan csökkent, éppen ezért is gyermekvállalásról beszélünk. Jelenleg a tudatos és felelősségteljes családtervezés segítheti elő az egészségesen születésjogának biztosítását.

Megnézem

A fiúk betegségei

Czeizel professzor a fiúk betegségeiről, a kromoszómákhoz és génekhez kötődő rendellenességekről beszél, illetve arról, hogy hogyan választható meg a gyermek neme a fogantatás előtt.

Megnézem

Az SZTB nem stb…

A koraszületés okai között az egyik legfontosabb a szexuálisan terjedő betegségek (az un. SZTB-k). A házasság előtti nemi élet gyakoribbá válása miatt egyre több nőnél fordul elő az SZTB-k miatti hüvelygyulladás, amely a várandóság alatt a magzatburkokra ráterjedve hajlamosít koraszületésre. Éppen ezért az SZTB-ket a fogamzás előtt szűrni, és ha fenn áll, akkor kezelni kell.

Megnézem

Őssejtek

Az őssejteket már jelenleg is számos betegség kezelésére használják, a jövőben pedig az orvoslás egyik legtöbb reményre okot adó ágát jelentik. A magzati (un. préembrionális) őssejtek alkalmazását etikai okok nehezítik. A köldökzsinór-őssejtek azonban a kisbaba megszületésekor könnyen nyerhetőek és semmiféle etikai vagy orvosi problémát nem jelentenek.

Megnézem

Mi történt a férfiakkal?

A férfiak ondósejt-száma az 1960-as években az ondó 1 ml-jében 73 millió volt, jelenleg azonban már csak 31 millió. Emiatt minden 5. gyermeket akaró férfi orvosi segítségre szorul. Az impotencia is egyre több férfi életét keseríti meg. Az okok megismerése segíthetné megakadályozni a férfiak nemzőképességének romlását.

Megnézem

Miért szülnek később a nők?

Az XX. század első évtizedeiben eluralkodó születéskorlátozás miatt a nők többsége huszonéves korában hozta világra gyermekeit. Jelenleg azonban szinte minden nőnek házon kívül is munkát kell vállalnia, vagyis róluk „két bőrt húznak le”. Sokan ezért előbb a munkahelyükön akarnak bizonyos előmenetelt elérni és csak utána vállalkoznak gyermekre. A nők harmincas, sőt negyvenes éveiben vállalt terhességeknek a veszélyek mellett azonban előnyei is vannak.

Megnézem

Magzati diagnosztika

A genetikai tanácsadás során korábban csak várható ártalom előfordulási esélyét, un. kockázatát tudtuk megadni. A magzat kromoszóma, ultrahang és más vizsgálati lehetőségei viszont megteremtették e kockázat konkretizálásának a lehetőségét, vagyis már diagnózist eredményeznek. Súlyos rendellenesség felismerésekor a terhesek dönthettek magzatuk sorsáról a 20. hétig. A gond jelenleg az, hogy többen már enyhébb rendellenességek kórismézése után is magzatuk elveszejtése mellett döntenek.

Megnézem

Magzatvédő vitaminok 1.

A fejlődési rendellenesség megelőzésében áttörést jelentettek az elmúlt 25 évben a magzatvédő-vitaminok. A fehérjék lebomláskor keletkező méreg, az un. homocisztein elbontására genetika okokból nem minden kismama képes, és emiatt magzatjukban nyitott-gerinc és számos már rendellenesség alakul ki. A magzatvédő-vitaminok képesek a homocisztein méregtelenítését végző enzimeket fokozott működésre serkenteni és ez által kivédeni e rendellenességek kialakulását.

Megnézem

Gyógyszerek

A várandósok gyógyszerszedése nagyon ritkán a magzatban fejlődési rendellenességet okozhat. A jelenleg alkalmazott 8300 gyógyszer körül azonban csak 41 ilyen. Számos ok áll annak a tévhitnek a hátterében, miszerint várandósnak nem szabad gyógyszert szednie. A szükséges esetekben elmaradó gyógyszeres kezelések jelenleg már sokkal több bajt okoznak a magzatban, mint maguk a gyógyszerek.

Megnézem

A pszichoszexuális alkalmasság

A fogantatás még jelenleg is csaknem mindig a szeretkezés eredménye. A pszichoszexuális problémák ritkán okai a gyermeknemzés elmaradásának, de megkeseríthetik a párok életét. A szeretkezés adta öröm ugyanis nem szégyellni való, sőt az egészségesség része, hiánya ezért kezelésre szorul.

Megnézem

Oltások

Az oltásoknak köszönhetően sikerült az emberek tömeges halálozását okozó nagy járványokat megfékezni. A rubeola, bárányhimlő és influenza elleni oltás nemcsak a várandósok életét védi, de magzatjaikban az e kórokozók által okozott rendellenességek megelőzésére is alkalmas. Nagy baj, hogy az ártalmas mende-mondák miatt sokan nem élnek a megelőzésnek ezzel a hatékony eszközével.

Megnézem

Az egykeség veszélyei

Jelenleg a családonként gyermekszám 1,3, tehát nagyon sok az egyke. Az egykeség pedig veszélyezteti a gyermek szocializálódását elkényeztetettsége, önzősége és lelki sérülékenysége miatt. Ezzel magyarázhatóak a körökben gyakoribb stressz betegségek (pl. magas vérnyomás), allergiák és lelki egészségük megromlása (pl. a gyakoribb depresszió). A szülők legszebb ajándéka az egykéknek a testvér.

Megnézem

Az anya egészségi állapota

A várandóság a nők életének legszebb küldetése, ami azonban bizonyos veszélyekkel is járhat, ha nem teljesen egészségesek. Éppen ezért nagyon fontos még a fogantatás előtt feltárni esetleges bajaikat, és ezeket megfelelően kezelni. Büszkék vagyunk arra, hogy jelenleg már a betegségekben szenvedő várandósoknak is tudunk segíteni egészséges kisbabájuk világra hozatalában.

Megnézem

A rák megelőzhető

A rák a legrettegettebb betegségek közé tartozik, pedig többsége megelőzhető lenne, illetve korai felismerése után kezelhető. Ennek érdekében érdemes megismerni a rák kialakulásának a mechanizmusát. Az emlőrák példáján mutatjuk be az orvoslás haladását ebben a súlyos betegségcsoportban, érzékeltetve ebben a legújabb genetikai módszerek (pl. a préimplantációs, tehát a beültetés előtti magzatkezdemények genetikai vizsgálatának) szerepét.

Megnézem

Down-kór szűrése a magzatokban

A magzatok Down-kórja az anyai életkor emelkedésével növekszik, de 35 éves korban is csak 0,3% ennek kockázata. A magzat kromoszóma-vizsgálatával ez igazolható vagy kizárható. Az ezt lehetővé tevő magzatvíz-vétel (un. amniocentézis) vagy magzatburok-boholy vétel (un. korion biopszia) azonban 1 %-ban, illetve 2 %-ban vetélést okozhat. Éppen ezért a magzatok életének védelme érdekében újabban olyan anyai szűrővizsgálatokat vezettek be, amelyek lehetővé teszik, hogy csak a magas kockázatú várandósokban kelljen a magzati vizsgálatokat elvégezni.

Megnézem

Dohányzás

A dohányzás tekinthető jelenleg az egészség elsőszámú közellenségének. Ez igaz a gyermeket akaró párokra is. Mind férfiakban, mind nőkben a cigarettázás nemzőképességi zavarokat okoz. Emellett a váradóság alatti cigarettázás visszafogja a magzat súlyfejlődését, sőt ritkán fejlődési rendellenességeket is előidézhet. A születést követően gyakoribb a bölcsőhalál és csökken a gyermekek értelmi szintje.

Megnézem

Felkészülés a következőre

A korábbi terhességek után érdemes kivárni, amíg a női szervezet teljesen regenerálódik és képes következő magzat számára is az optimális fejlődéséhez szükséges körülményeket biztosítani. A nemzetközi ajánlás szerint a szülést követően 15 hónapot helyes várni a következő fogamzással. Így a testvérek között 2-3 év lesz a különbség, amelynek köszönhetőem nemcsak testvérek, de „haverok” is lehetnek, ugyanakkor a kisebbik testvér sem szenved hátrány a méhen belül fejlődésekor.

Megnézem

A terhesség korai felismerése

Régen nőgyógyászati vizsgálattal csak a második kimaradt havi vérzés után tudták a méh növekvő nagysága alapján a terhességet igazolni. Jelenleg már olyan érzékeny terhességi próbák vannak, amik a várandóságot a kimaradt első havi vérzés idejekor igazolják. Az ezt követő ultrahang-vizsgálat segíthet a méhen kívüli terhesség és az ikermagzatok felismerésében, és várandósokban is tudatosítható a következő hetek fontossága a magzat kialakulása szempontjából.

Megnézem

Magzatvédő vitaminok 2.

A magzatvédő-vitaminok képesek a fejlődési rendellenességek egyharmadának kivédésére. Mégis hazánkban kevesen élnek vele a sok félreértés miatt. Mindenképpen a fogamzás előtt kell elkezdeni szedésüket. Nem okoz hízást a várandósokban és óriás magzatokkal sem kell számolni. A folsav a legfontosabb, de a magzatvédő-vitaminok másik 3 komponense (B2, 6, 12 vitaminok) növelik hatékonyságát.

Megnézem

Koraszületés

Megnézem

A mesterséges megtermékenyítés haszna és veszélyei

Megnézem

A társadalom különleges tagjai,az ikrek.

Tények és érdekességek Czeizel professzortól.

Megnézem

Az alkohol hatásai a gyermekvállalás időszakában

Az alkohol hatásairól hallhatunk, a gyermekvállalás időszakában Czeizel doktortól.

Megnézem

Tehetség - Tálentum

A magyarok kincse: a tehetség. A nők vagy a férfiak az okosabbak? Czeizel professzor elárulja.

Megnézem

A szeszes ital fogyasztásának korlátozásáról

A várandósság alatti szeszes ital fogyasztásról, illetve annak tiltásáról és genetikai hátteréről Czeizel Doktor mondja el, amit tudni érdemes.

Megnézem

Terhesség alatti védekezés a Kálicium elvonás ellen

A leendő édesanya fogászati ellenőrzésének fontosságáról Czeizel Endre professzor beszél.

Megnézem

A nők munkahelyi ártalmairól

A nők munkahelyi hátteréről, a terhesség alatti munkahelyi ártalmakról és a veszélyes környezetről Czeizel Doktor beszél.

Megnézem

A csecsemő halandósságról

Ez alkalommal Czeizel Endre a csecsemőhalandósságról, annak változó arányairól és a magzati veszteségekről beszél.

Megnézem

Az abortuszról

Czeizel professzor az abortuszról problémájáról beszél.

Megnézem

A fogamzásgátlás módszereiről

A különböző fogamzásgátló módszerekről, azok hatékonyságáról és a Leiden mutációról Czeizel professzor beszél.

Megnézem

Felkészülés a fogamzásra

Czeizel doktor, ez alkalommal a nők hormonális állapotának az ellenőrzéséről beszél, a nők ciklusának rendszerességéről, és az azoktól való eltérésekről.

Megnézem

A géniusz palántákról

A szellemi képességeink értékelésekor négy adottságot kell elkülöníteni, az okosságot, a speciális mentális adottságokat, a kreativitási adottságot és a motivációs adottságot. Czeizel Endre a géniusz palántákról és a környezeti tényezők hatásairól beszél.

Megnézem